A Somogy megyei kastélylexikon mintegy 80 kastélyt és kúriát sorol fel, úgyhogy hetekig tartott, mire körbejártam valamennyit. Nem mindegyik volt nagy élmény, de a fellelhető információk alapján lehetetlen volt eldönteni, melyiket érdemes megnézni, és melyiket lehet kihagyni.
ERRŐL TUDNIA KELL
A kastélylexikonban és az interneten ugyan majdnem minden kastély történetéről találunk információt, csakhogy engem éppen a jelenük, illetve a közelmúltjuk érdekelt. Mi történt velük a privatizáció után? Erről sehol nem találtam adatokat, úgyhogy személyesen próbáltam meg utánajárni.
Az egyiknek sikerül, a másiknak nem
A modern kori kastélysorsokat alapvetően három kategóriába lehet sorolni. Vannak azok, amelyek az államosítás óta iskolaként, kórházként, szociális otthonként működnek. Ezek története nem különösebben érdekes, de az épületek között van néhány igen mutatós. Az iskolák közül a somogyvári Széchenyi-kastély és az iharosberényi Inkey-kastély a legszebb a megyében.
A kórházak között három kedvencem van: a Mosdóson található, lovagvárakat utánzó, tornyocskás Pallavicini-kastély, a segesdi, eredeti lambériát, falépcsőt és kandallót őrző Széchenyi-kastély, valamint a szabási Tallián-kastély, amelyben szenvedélybetegeket kezelnek.
A második kategóriába a szerencsés sorsú kastélyok tartoznak, melyek közül néhányat majd egy következő cikkben mutatok be.
Ebben az írásban a harmadik csoportra, a legszerencsétlenebb sorsú épületekre koncentrálok, amelyek egyre elkeserítőbb állapotban vannak. Közülük egy tucatot választottam ki, melyeknek háború utáni története tükrözi a kaotikus, átláthatatlan, megoldhatatlannak tűnő folyamatokat.
Az elmúlt másfél évtized történetéről, a jelenlegi tulajdonviszonyokról a legritkább esetben találunk hivatalos forrásból származó adatokat az interneten. Így aztán innen-onnan összeszedett információmorzsákból, illetve a helyiekkel folytatott beszélgetésekből igyekeztem rekonstruálni a sztorikat. Ezek hitelességét természetesen nem tudom százszázalékos biztonsággal garantálni, mégis jól reprezentálják a kastélyok elkeserítő, kilátástalannak tűnő helyzetét.
Mióta megszűnt a szakiskola, pusztul az épület
Ádánd Csapody-kastélyának utolsó nemesi tulajdonosa, az osztrák Satzger család a II. világháború alatt külföldre menekült. Üresen maradt kastélyukat napok alatt kifosztották, értékes berendezését széthordták. A háború után a kastélyt és birtokait államosították, majd itt kezdődött meg a mezőgazdasági szakmunkások képzése.
Az ősfás kastélypark helyén ekkor mezőgazdasági gépállomás és szocialista stílusú barakkházak épültek. 2007-ben megszűnt a Csapody-kastélyban működő Mezőgazdasági Szakiskola, és a kastély azóta üresen áll. Önkormányzati tulajdonban van, nem akadt még gazdája, állapota folyamatosan romlik. Egyetlenhasznosítási javaslatot találtam a neten: 2011-ben az Országos Roma Önkormányzat mezőgazdasági képzésnek is helyet adó oktatási központot akart itt kialakítani. Hogy miért nem került rá sor, nem lehet tudni.
Volt már benne minden, most üres
A nágocsi Zichy-kastélyban értékes könyvtár is volt, amely 1945 után eltűnt. Az épület volt iskola, tsz-iroda, orvosi rendelő, gyermekotthon. Az utolsó fellelhető információ szerint a felújításért Zichy László, a Nágocsi Zichy Kastély Kft. ügyvezetője felelős, aki hotelt, étteremet és múzeumot álmodott az épületbe.
Bár történt valami minimális felújítási munka, a kastély jelenleg üresen áll, állapota meglehetősen lehangoló. Nehéz elhinni, de két éve itt még konferenciát tartottak.
Eltűnt a vállalkozó
A lengyeltóti Zichy-kastélyt nem volt egyszerű megközelíteni. Amikor először jártam arra, két mérgesen csaholó kutya nézett velem farkasszemet a kerítés túloldaláról. Annyit tudtam az épületről, hogy a második világháború után a marcali kórház pszichiátriai rendelőjeként működött, majd 2007-ben eladták a hozzá tartozó ősparkkal együtt.
Az elvadult kert mögött alig látszott valami az épületből. Két hatalmas tábla hirdette az autóbehajtó mellett, hogy itt borászat és pezsgőpincészet létesül 400-400 milliós európai uniós támogatásból. Másnap már szerencsével jártam, találkoztam ugyanis a portással, aki beengedett a kertbe, hogy megnézzem az elkeserítő állapotban lévő kastélyt.
Megtudtam tőle, hogy a kastély sokáig amolyan elfekvő volt, hét éve azonban olyan rossz állapotba került, hogy a betegeket átvitték Marcaliba. Állítólag egy offshore céges vállalkozó vette meg a kastélyt, majd eltűnt. Hogy hozzájutott-e a 800 millió forinthoz, az rejtély, de a találgatások szerint igen.
Hét éve egyetlen kapavágás sem történt, a kastély omladozik, a kert totál elvadult. Találtam egy 2010-es HVG-cikket a tulajdonos cégről. A felszámoló fizeti az őrt, az önkormányzat meg tanácstalan, mit kezdjen az épülettel. A honlapjuk információi nem túl frissek, ott még mindig kórházként szerepel az épület.
A falusiak nem merészkednek a közelébe
Kercseliget Maár-kastélyát alig láttam az útról, a sűrű növényzet mögött csak azt tudtam kivenni, hogy igen romos állapotban van. A rendszerváltás után kultúrház, mozi volt itt, de néhány teremben óvoda, tsz-iroda, hentesbolt és még ki tudja, mi minden működött, amire épp szüksége volt a falunak.
Aztán jött a privatizáció, azóta egymást váltják a tulajdonosok. Volt, amelyik lendített egy kicsit az egyre romosabb épületen, például az egyik megcsinálta a tetőt, a másik meg az ereszcsatornát, de alapvetően egyik sem foglalkozott túl sokat a kastéllyal, amely egyre inkább pusztul.
Megkérdeztem a közelben egy hölgyet, hogy tudnám közelebbről, esetleg belülről is megnézni a kastélyt. Mint kiderült, nem lehetetlen bejutni a parkba, sőt az épület tárva-nyitva áll, de akkora dzsumbuj van, hogy ő nem mer átjönni, fél a kígyóktól. Szerencsémre ekkora előkerült a férje is, aki vállalta, hogy átkísér az elhagyatott házba. Mindenesetre a szandált magas szárú tornacipőre cseréltem, és a sortra hosszúnadrágot húztam (egy kastélyvadász csomagtartójából sosem hiányoznak a pótruhák).
Kígyó persze nem volt, csalán viszont annál több, úgyhogy nem volt felesleges az óvatosság. Kísérőm megmutatta, hol volt az étellift, hol állt régen a színpad, sőt a pincébe is lemerészkedtünk. Régen állítólag 200 méteres alagút vezetett innen a falu másik kastélyához, amely szintén áll még, ráadásul jó állapotban. Viszont mivel magántulajdonban van, nem látogatható.
A rendőrség lepusztította az épületet, aztán eltűnt
Bárdudvarnok őrizetlen Goszthony-kastélyát csak az nem tudja megnézni, aki nem tud átlépni egy combközépig érő kerítésen. Láthatóan mások is belógtak előttem, mert a kastélyban nyilvánvaló volt a rongálás. Csoda, hogy a régi kandallót még nem szedték szét, de hogy ne maradjon épen, legalább festékkel elcsúfították.
Lovas rendőröket képeztek
Somogysárd Somssich-kastélya a 18. század közepén épült barokk stílusban. A háború után, 1953-tól méntelep működött itt, a falubeliek elmondása szerint akkoriban nagyon vigyáztak a kastélyra és a körülötte levő gazdasági épületekre. Mind a méntelep, mind a kastély 1993-ban a belügyminisztérium tulajdonába került, itt képezték a lovas rendőröket egészen 2007-ig.
Ebben az időszakban a kastély állapota siralmassá vált, a lovak pedig egyszer csak eltűntek. A falubeliek csak találgatni tudnak, mi lett a sorsuk. A rendőrség visszaadta a kastélyt a helyi önkormányzatnak, mondván, nem tudja tovább finanszírozni az évi 150-200 milliós veszteséget. Azóta a kastély szigorúan védett, nem látogatható.
Amikor ott jártam, épp a tető szigetelésén dolgoztak. Igyekeznek menteni, ami menthető, és folyamatosan pályáznak, hogy minél szebben fel tudják újítani az épületet. A parkban már sokat haladtak a munkálatokkal, az elburjánzott növényzetet sikerült kiirtani, ismét láthatók a pompás ősfák. A helyiek minden erejükkel azon vannak, hogy megmentsék a kastélyt, amely a rendőrök megjelenése előtt munkahelyet és büszkeséget jelentett nekik.
A látványtervek elkészültek, a munka megrekedt
Mike romos Somssich-kastélyának nem tudtam a közelébe menni, a felirat szerint ugyanis kutyával őrzik a területet. Láthatóan valaki kísérletet tett a beázás megelőzésére, de a tetőn a fólia már szanaszét szakadt. Egy falubeli úgy tudja, a háború után tsz-irodák voltak itt, majd 1999 óta belga tulajdonosa van a kastélynak.
Ezt az infót egy internetes cikk is alátámasztotta. A belga tulajdonos és a holland befektetési csoport nagyszabású vadász-, öko- és lovasturista-paradicsomot tervezett ide, a látványtervek el is készültek, de a munka megrekedt.
Régebben még őrizték
Lad romos, de még így is csodaszép Hoyos-kastélya egykor iskola volt. A privatizáció során megvásárolta egy vállalkozó, aki a vételár fejében új iskolát építtetett a falunak. Úgy tűnt, ezután csődbe ment, legalábbis a kastély felújítása már elmaradt. A falubeliek úgy tudják, árulja a kastélyt, de ahogy romlik az állapota, egyre esélytelenebb vevőt találni rá. Régen legalább őrizték, most már hagyják veszni.
Combközépig állt a gaz
Csertő Festetics-kastélyánál szépen indult a történet. Az út mellett újnak tűnő tábla mutatott a tóparton fekvő kastélyszálló felé. Az út azonban rozsdás kerítésbe torkollott, úgyhogy azt megkerülve, az elvadult kerten átvágva sikerült megközelítenem a kastélyt. Hamar nyilvánvaló lett, hogy itt már jó ideje nem járt senki, a növényzet szinte visszahódította a területet.
Kitört ablakokon kúszott be a vadborostyán, és combközépig ért a gaz. A park közepén álló kis kápolna még üzemel, legalábbis délben harangszó csendült fel a toronyból. Az interneten azt az információt találtam, hogy a klasszicista Festetics-kastély a háború után iskola, postásüdülő, majd 1996-ig gyermekotthon volt. Azt nem sikerült kideríteni, ki és mikor épített itt szállodát, és az mikor és miért zárt be.
Mindenképp magyar tulajdonost szeretnének
Kéthely Hunyady-kastélyánál egy morózus munkást és egy valamivel barátságosabb hölgyet találtam. Kis kuncsorgás után a hölgy beengedett a kertbe néhány fotót készíteni, bár a munkás meglehetősen mérgesen közölte, hogy „majd estére fent lesznek a fotók az interneten”.
A barokk stílusban épült kastély értelmi fogyatékosok szociális otthona volt. Az épület folyamatosan romló állaga miatt a betegeket úgy másfél évtizede átköltöztették más házakba. A kastély fővárosi tulajdon, egy budapesti ingatlankezelő cég biztosítja az állagmegóvást, bár ahogy elnéztem, csak a legszükségesebb munkákat végzik el.
A hölgy azt is elmondta, hogy a régi parketták egy része még megvan, de szerinte már használhatatlanok. A lépcső szép korlátait rég elvitték, mint ahogy minden más mozdítható tárgyat. A kastélynak mindenképp magyar tulajdonost szeretnének, hogy ne idegenek kezére játsszák az értékeket. Ez az érvelés kicsit gyengének tűnt az omladozó, félig kiégett tetejű kastély árnyékában. A reménysugár egy magyar kardiológus lehet, aki évek óta szemezget a kastéllyal, csak egy partnerre vár, mert egyedül nem mer belevágni a vállalkozásba.
Nem bírta elnézni a park pusztulását
Somogytarnóca kastélya volt talán az összes közül a leginkább szívbe markoló élmény. A romjaiban is csodálatos Széchenyi-kastély előtt egy idős úr üldögélt a kertben, egyik cigarettát a másik után szívta, és bámulta az omladozó épületet. Megszólítottam, mit tud a kastély történetéről, ki a tulajdonos, mik a tervek vele.
A kastély a Széchenyi családé volt, mesélte, a háború után pedig szokás szerint államosították. Jó pár éve egyik tulajdonos váltja a másikat, de egyik sem foglalkozik a kastéllyal, maximum annyit tesznek meg, hogy lekaszáltatják a füvet a parkban. Még arra is idegeneket hoznak, panaszolta, akik négyzetméterenként hét forintot kérnek, pedig mi itt a faluban ötért megcsinálnánk, csak lenne munka.
Hasznosítási tervekről nem hallott, csak keserűen legyintett:"Biztos pénzmosásnak vették meg." Körbevezetett az épületben, tudta, hova szabad lépni, és hova nem, ami hasznos volt, mert sok helyen beomlott már a födém. Aztán sétáltunk egyet a kertben, ahol minden egyes fának tudta a történetét.
Régen ő is itt dolgozott erdészként, sőt a fiatal vállalkozók érkezése után továbbra is karbantartotta a parkot. Ágakat nyesett, fákat ültetett, sövényt nyírt. Nem fizetett neki senki egy fillért sem, de nem bírta elnézni a park pusztulását. Pár éve már nem bírja a munkát, úgyhogy csak kijár ide, és szomorúan nézi, ahogy évtizedek munkája tönkremegy.
